Nők közössége

Havonta egy alkalommal találkozunk, a második szerdán este 6 órakor.
Néhány gondolat arról, hogy miért is jövünk össze, mivel töltjük ezt az időt?

„… kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni, és leülvén beszélgeténk az egybegyűlt asszonyokkal.” Ap. Csel. 16,13.

Azt mondják, hogy a nőknek nagy szüksége van a beszélgetésre. Hát itt az alkalom! Havonta egy estére mindenki kaphat egy kis kimenőt, hogy beszélgethessünk! Az biztos, hogy itt nem üres fecsegés lesz, hiszen az imádkozás helyén, Isten igéjének rendjét keresve beszélgetünk az életünk hétköznapi dolgairól (pl. a bizalomról, egészségről, arról, amiről a résztvevők szívesen gondolkodnak együtt, ami izgat bennünket). Korra, családi állapotra való tekintet nélkül várjuk a nőket erre az alkalomra. Az a titkos reményem, hogy sokrétű társaság gyűlik össze, s így sokat tanulhatunk egymástól!
Ezt a programot 2009 őszén indítottuk, így még új dolognak számít, tehát nyitott arra, hogy olyan legyen, amire itt és most az Isten közelségében nekünk szükségünk van.
Minden nőt szeretettel várunk, akinek kérdése vagy mondanivalója van, aki közösségre vágyik.
Az óra vezetője: Zila Péterné Marika


Bemutatkozás: Zila Péterné Marika vagyok. Középkorú, 3 gyermeket felnevelő asszony, aki a lelkipásztor felesége. Tanult és hosszú évtizedeken át gyakorolt szakmám az óvónőség. Keresztyén családban nőttem fel, sokat tudtam Isten dolgairól, de nekem is személyes kapcsolatra van szükségem Istennel, nemcsak ismeretre. 14 éves koromban kezdődött el ez a kapcsolat. Ezután nem sokkal a gyermekek közötti szolgálatba állhattam be, majd a fiatalok közé. Lelkipásztor férjem mellett a gyülekezet a legfontosabb életterem, Isten mindig adott nekem ebben feladatot, Nagyon kedves számomra, hogy 1995-ben a fent vázolt női órát elkezdhettem Fóton. Volt ilyen közösségünk az előző gyülekezetünkben Hajdúböszörményben is, remélem, hogy most itt, ebben a gyülekezetben is együtt lehetünk ilyen formában.  

Részletes programért kattints ide!